Az egykori United-játékos a holland élvonalban vállalt munkát

Hozzászólások()
Getty
Visszatért hazájába a korábbi robosztus védő.

Pénteken délután jelentette be a holland első osztályban, azaz az Eredivisie-ben szereplő Zwolle, hogy Jaap Stam lett a csapat edzője.

A Zwolle idén a vártnál gyengébben szerepel, ugyanis az elmúlt idényekben a 6-12. helyek között végeztek, azonban most a 16. pozícióban állnak, azaz kieső helyen a 18 csapatos bajnokságban.

Stamnak nem ismeretlen a klub, ugyanis játékosként első felnőtt idényét itt töltötte. A holland szakember egyébként nem rendelkezik még túl nagy tapasztalattal, hiszen csak az angol Readingnél edzősködött eddig.

- A Zwolle különös helyet foglal el a szívemben, nagyon jó érzés ide visszatérni. A jövő héten már megkezdjük a játékosokkal a munkát. Pont félidőben vagyunk, úgyhogy sok van még hátra a bajnokságból, a kiesést mindenképpen el kell kerüljük.

A korábban játékosként többek közt a Manchester Unitednél, a Milannál, a Laziónál és az Ajaxnál is megforduló Stam 1,5 évre kötelezte el magát a Zwolléhoz.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Következő cikk:
Az Inter hosszabbítana kulcsemberével
Következő cikk:
Morata Spanyolországban, Batshuayi Franciaországban folytathatja
Következő cikk:
Ronaldo igazi szupersztárral ünnepelte a legújabb trófeáját
Következő cikk:
Hivatalos: Magyar válogatott középpályással erősít az Eszék
Következő cikk:
Hamarosan a Chelsea játékosa lehet Higuain
Bezárás