A portugáloktól elszenvedett sima 3-0-ás vereség és a franciák elleni „csoda” 1-1 után még továbbjutásra esélyesként utazhatott a válogatott, és mi, szurkolók is a június 23-i, németek elleni utolsó csoportmeccsre a nyári Európa-bajnokságon.
Rutinos túrázókként már hosszú hetekkel, hónapokkal a mérkőzés előtt tervezgettünk a kiutazást, a viszonylag kisebb táv (a 650 km annak kisebb táv, aki kisbusszal már megjárta az egyaránt 2000 km-re lévő Oslót, Andorrát és Bordeaux-t is) miatt nem a repülésben, inkább a vonatozásban gondolkodtunk, így senkinek nem kellett vállalnia a sofőr szerepét sem, ár-érték arányban is megfelelőnek tűnt ez a választás, no meg persze a kényelem is döntő volt.
Az út megtervezését természetesen befolyásolta a folyamatosan változó COVID-helyzet, ami a nyár közeledtével éppen enyhülni látszott, ám a Németországba való beutazáshoz és a kint tartózkodás ideje alatt is jóval szigorúbbak voltak a szabályok, mint itthon.
A MÁV is kissé megnehezítette a dolgokat, ugyanis az online jegyvásárlás nem működött teljes mértékben, így félig az osztrák államvasutakra bíztuk magunkat, amivel még némi pénzt is spóroltunk (értsd: nem blicceltünk, hanem félútig a MÁV-nál, a másik felére az ÖBB-nél vettünk jegyet).
Egy nappal a meccs előtt négyen indultunk útnak a Keleti Pályaudvarról, verőfényes napsütésben, de ahogy közeledtünk úticélunkhoz, a viharfelhők egyre jobban gyülekeztek. Német területre érve aztán hirtelen besötétedett, olyan viharba kerültünk, hogy a vonat ablakán sem láttunk ki. Özönvízszerű eső, jég, repülő faágak. Ezt már a német vasúthálózat sem bírta el, Münchentől kb. fél órányira megállt a vonatunk, s több tucat szurkolótársunkkal együtt a semmi közepén vesztegeltünk.
Némi várakozás után vissza, Budapest felé indult útnak a szerelvény, hogy egy távolabbi megállóban átszállhassunk egy másik vonatra, a miénk ugyanis még kerülőúton sem tudott befutni Münchenbe.
Így sikerült jó háromórás csúszással megérkeznünk a városba, ahol egyből az Olimpiai Park mellett lévő szállásunk felé igyekeztünk, aztán vissza a városba vacsorázni. Az este folyamán még többször elkapott minket egy-egy brutális esőzés, amit bajor sörrel teli mamutkorsókkal és óriás rántott húsokkal próbáltunk átvészelni.
A meccs napja aztán csendesebb időjárással indult, a reggelinél pedig máris biztonságban érezhettük magunkat, ugyanis azt vettük észre, hogy sorra jelennek meg a szálloda étkezőjében az egyenruhás németek. Igen, sikerült egy olyan szállást foglalnunk, ami a vidékről az Eb helyszínére felutaztatott rendőrök egyik fő(hadi)szállása volt. A reggeli után meghallgattuk az eligazításukat is, aztán a nyakunkba vettük a várost.
Bejártuk a belváros legfőbb nevezetességeit, ám nyugalmas sétánk közben végig éreztünk a rend őreinek éber tekintetét. Egy parkba érkezve aztán utánunk robogott egy kisbusznyi belőlük, alapos kikérdezés, ruházat-átvizsgálás és rádiózás következett, amely során még azt is megkérdezték, hogy mi van a pólónkra írva. Mi lett volna? Magyarország.
Közben hallottuk, hogy a Budapestről nagyobb buszokkal érkezőket sem hagyták nyugodni a rendőrök, nem ez volt tehát a legszívélyesebb fogadtatás, amivel találkoztunk Európában.
A némi közjáték után az Olimpiai Parkban tettünk látogatást, megcsodáltuk az Olimpiai Stadiont és a többi létesítményt, előbbit belülről is, a többit csak kívülről, aztán ebédelni indultunk, ismét a városközpontba.
A megfelelő hely kiválasztása könnyen ment, az egyik teraszon ugyanis egy Magyarország feliratú pólóban lévő felszolgáló hölgy serénykedett, így nem is volt tovább kérdés, hová üljünk le. Itt a – szintén magyar – szakács által elkészített hamburgerek elfogyasztása közben ismét két kisbusznyian vigyáztak négyünkre, nehogy a torkunkon akadjon a marhahús, vagy félrenyeljünk a sör kortyolása közben.
Az ebéd végeztével a magyar tábor találkozópontjához igyekeztünk, ahol hamar kiderült, hogy a németek buszokra fognak terelni minket, s úgy visznek majd az Allianz Arénához. A feszültség ekkor is folyamatosan benne volt a levegőben, néhány magyar társunkat ilyen-olyan indokok miatt kiemelték a tömegből, így ők biztosan lemaradtak a meccsről.
A stadionhoz jókora kerülőutakkal sikerült a buszokat terelni, leszálláskor még azt a társunkat is a fogdára vitték, aki csak a buszvezetőt kérlelte a nap folyamán elfogyasztott nedűk miatti egészségügyi szünetért.
A stadionba érve elfoglaltuk a magyar szektort, megkezdődött a hangolás, érkezett a csapat is bemelegíteni, de a vírus miatt csak negyedig töltött Allianz Arénában nem éreztük azt az Eb-hangulatot, mint néhány napja a budapesti meccseken.
A 11. percben jött aztán az első katarzis, Sallai bead, Szalai repül, gól! „Látta mindenki ugye?”
Nagyon jól tartotta magát a csapat, továbbjutó helyen voltunk, dalolt a tábor, ömlött az eső. Aztán jött a 66. perc, a német nyomás góllá érett, de a hazai publikum még vissza sem tudott ülni a helyére, Schafer repült fejjel, s megverte az egész német védelmet, „Tombolt a lelátó, Rossi varázsló!”
Hirtelen nagyon sürgőssé vált a németeknek, rohamozták a kapunkat, sajnos el is fáradtunk a végére, jött az újabb egyenlítés és a kiesés a csoportból, de ezután a meccs után ismét büszkén énekelhettük a csapattal a himnuszt! Megérdemelték a srácok!
A stadionból hazafelé tartó utat újból beárnyékolták a körülmények, előbb újabb társainkat emelték ki a tömegből, majd hosszú gyalogúton, a vaksötétben kísértek minket a metróhoz, ami a városközpontig meg sem állt. A hazaút másnap már simább volt, némi csalódottsággal ugyan, de büszke érzésekkel zárhattuk a túrát, ahogyan az idei Eb-szereplést is.
Néhány héttel később pedig még némi pénzt is visszakaptunk az osztrák vasúttársaságtól az odaút miatti három órás késésért.
Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.
A Bayern München BL-győzelme 4,75-szeres pénzt fizet. (x)
.jpeg?auto=webp&format=pjpg&width=640&quality=60)
.png?auto=webp&format=pjpg&width=640&quality=60)