Arséne Wenger a FIFA-nál vállal pozíciót

Hozzászólások()
2019-04-03-Wenger.jpg
(C) Getty Images
Mégsem edzőként folytatja a francia szakember.

Arséne Wenger hamarosan ismét munkába áll, de nem edzőként folytatja, hanem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) vállal pozíciót.

A New York Times beszámolója szerint az Arsenalt 22 éven át irányító francia szakember kinevezését a napokban hivatalosan is bejelenthetik, és bár a pozíciójának egyelőre nincs hivatalos megnevezése, de szinte biztosan technikai igazgatóként fog dolgozni.

Wenger többek között az edzőképzéssel kapcsolatban tesz majd javaslatokat, miközben olyan területekre is hatással lehet, amely közvetlenül kihat a játékra.

A 69 éves szakemberrel kapcsolatban rengeteg találgatás jelent meg, mióta 2018 májusában elhagyta az Arsenalt, és bár ő maga még a napokban is arról beszélt, hogy hiányzik neki az edzősködés, úgy tűnik mégsem egy csapatot fog elvállalni.

Goal 50 Revealed: The best 50 players in the world

A FIFA már egy ideje szeretne egy jól ismert nevet a vezetői között tudni. Marco van Basten tavaly októberben hagyta el a technikai igazgató pozícióját, a főtitkár helyettes Zvonimir Boban pedig az AC Milan kedvéért hagyta el a szervezetet idén nyáron.

A cikk lejjebb folytatódik

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Arsene Wenger 2018-10-09

 

Bezárás