Wales Horvátországgetty

Alakul a dolog nekünk: Nem bírt egymással Wales és Horvátország

Ma kora este Magyarország győzni tudott az azeriek ellen 1-0-ra, amely után ismét nyitott lett a csoportunk, ezért a Wales - Horvátország mérkőzést fokozott érdeklődéssel vártuk.

A találkozón a vendégek szereztek vezetést a 9. percben, miután 16 méterről Vlasic lőtte ki a jobb alsót.

Az első játékrész legvégén azonban a védők közt lépett ki a bal oldalon Gareth Bale és laposan lőtt a bal alsóba.

A cikk lejjebb folytatódik

A második félidőben nem tudtak betalálni a csapatok, az 1-1-es végeredmény pedig talán a nekünk leginkább megfelelő eredmény lett. 

Ugyanis Wales továbbra is csak 8 pontos a 12 pontos magyar csapattal szemben, a horvátok pedig legközelebb a rájuk még veszélyes szlovákokat fogadják, azaz Modricék biztos, hogy mindent beleadnak a következő meccsükön, mi pedig egy walesi sikerrel akár simán kint is lehetünk az Eb-n.

Croatia Walesgetty

Némtország ma magabiztosan nyert 3-0-ra Észtország vendégeként Gündogan két és Werner egy találatával, pedig Emre Can piros lapja miatt a Nationalelf a 14. perctől emberhátrányban játszott. 

Ezzel a németek pontban befogták a hollandokat a C-csoportban és két fordulóval a vége előtt fél lábbal már kint is vannak az Eb-n.

Ilkay Gundogan Estonia vs Germany Euro 2020 qualifierGetty Images

Az osztrákok a szlovének vendégeként nyertek 1-0-ra, amellyel szomszédaink még komoly versenyben vannak a továbbjutás tekintetében a G-csoportban.

Amögött a lengyelek mögött, akik ma Észak-Macedóniát fogadták és 2-0-ra nyerni is tudtak Frankowski és Milik találataival.

Ezzel Lengyelország el is könyvelheti, hogy kijutott a 2020-as Európa-bajnokságra, hiszen két fordulóval a vége előtt már behozhatatlan előnyben vannak a csoport 3. helyezettjével szemben.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Krystian Bielik Italy Poland Under 21Getty

A vasárnap esti eredmények:

Észtország 0 - 3 Németország
Lengyelország 2 - 0 Észak-Macedónia
Szlovénia 0 - 1 Ausztria
Wales 1 - 1 Horvátország

Hirdetés