A PSG elképesztő fizetéssel előzheti a vetélytársakat De Ligt leigazolásában

Hozzászólások()
Olaf Kraak
Finoman szólva is kecsegtető ajánlatot tettek a franciák a hollandnak.

Már hónapok óta beszédtéma Matthijs de Ligt jövője, akit európai top klubok ostromolnak és szeretnék soraikban tudni.

Az Ajax játékosa parádés idényt futott, hiszen klubcsapatával holland bajnok és kupagyőztes lett, illetve eljutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjéig, menetelésük során kiejtve a Real Madridot és a Juvét is.

Emellett a válogatottal a Nemzetek Ligája döntőjébe is bejutott az Oranjéval, amit aztán a portugálokkal szemben elvesztettek a hollandok.

Sokáig úgy tűnt, hogy Frenkie de Jong után ő is csatlakozik a Barcelonához, most azonban a The Guardian arról értesült, hogy a Paris Saint-Germain tekintélyes fizetéssel csábítaná el a francia fővárosba.

A PSG nem kevesebb mint 340.000 ezer fontos heti(!) fizetést adna a holland tehetségnek, mindezt egy 5 éves szerződés keretében.

Mindemellett a franciák egy kb. 70 millió eurós ajánlatot tettek a játékos megvásárlására az Ajaxnak.

A cikk lejjebb folytatódik

Úgyhogy most fel van adva a lecke a többi európai sztárcsapatnak, hogy felüllicitálják a PSG-t. Az értesülések szerint a PSG mellett elsősorban a Barcelona, a Manchester City, a Manchester United és a Liverpool szándékai igen komolyak De Ligttel kapcsolatban.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Matthijs de Ligt Ajax

Bezárás