A korábbi Arsenal és Manchester City játékos bejelentette visszavonulását

Utoljára frissítve
Getty Images

Nyerj 8 milliót az Unibeten! Válaszolj jól a kérdésekre és már várhatod is a nagy nyereményt! Ide kattintva regisztrálhatsz a járékért!

Samir Nasrira legtöbben az Arsenalból vagy a Manchester Cityből emlékezhetnek. A francia középpályás jelenleg a Canal+ televíziós csatorna szakértőjeként dolgozik, és elmondása szerint profi pályafutása már csak a múlt. Nasri a Le Journal du Dimanche-nek elmondta, hogy 2018-as eltiltása nagyban befolyásolta döntését.

„Az eltiltásom nagyon fájt, és megváltoztatta a futballhoz való viszonyomat. Nem vettem be semmilyen doppingszert. Ez csak egy vitamin injekció volt, mert beteg voltam."

─ állatja Nasri, akit 2018-ba először hat hónapra tiltottak el doppingszer használata miatt, büntetését később egy évvel meghosszabbították. Mivel az eltiltás kezdete hivatalosan 2017 júliusa volt, így a középpályás a 2018/19 szezon közepétől már visszatérhetett a pályára, a West Ham United játékosént. Azonban az a Nasri, már egy másik Nasri volt. 

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A cikk lejjebb folytatódik

A PSG Bajnokok Ligája győzelme 5-szörös pénzt fizet.