Italy fans 2019Getty Images

27-0-s győzelem után rúgták ki egy olasz csapat edzőjét

Massimiliano Riccini azután veszítette el az edzői munkáját, miután a csapata egészen elképesztő, 27-0-s győzelmet aratott.

Az utánpótlásnevelő Invictasauro együttese hatalmas csapást mért szombaton a Marina Calcio csapatára, amelynek számos sérülés miatt többek között egy mezőnyjátékost kellett a kapuba állítania.

Tiberio Pratesi, a vesztes csapat sportigazgatója ezt követően hivatalos panaszt is benyújtott az ellenfél tiszteletlensége és sportszerűtlensége miatt.

A cikk lejjebb folytatódik

Furcsa módon a győzelemnek meglett a következménye az Invictasauro együttesénél, ahol Paolo Brogelli menesztette a csapat vezetőedzőjét, a miután telefonon elnézést kért Pratesitől.

-Megdöbbenten értesültünk róla, hogy az ifjúsági csapatunk 27–0-ra megverte a Marina Calcio együttesét. Az ifjúsági labdarúgás értékei ellentétesek az ilyesmivel. Az ellenfelet mindig tisztelni kell, de ez most nem történt meg. Elnökként őszintén elnézést kérek a Marinától. Valamint bejelenthetem, hogy vezetőségünk tagjaival egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy menesztjük Riccini edzőt. Edzőinknek a játékosok képzése mellett kötelessége a megfelelő nevelés és tanítás is, de ez most elmaradt - írja Brogetti elnök a közleményében.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Hirdetés