Az Atalanta kiejtette a Napolit az Olasz Kupából
Sarri tanítványai nem voltak csúcsformában a mai napon.

A Napoli a remek formában lévő Atalantát fogadta az Olasz Kupa negyeddöntőjében.

Az első félidőben a tartalékosan felálló hazaiak próbálkoztak több alkalommal, de ekkor főként a keménység dominált a pályán.

A fordulást követően nagy meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést. Egy kontra végén Cornelius lőtt, amit még sikerült blokkolni, de Castagne lecsapott a lepattanóra, és be is lőtte.

Ezután Sarri változtatott a csapatán, de Mertens és Insigne beállása sem lendítette előre a hazaiak szekerét.

A 81. percben Gosens szép indítása után Gomez kiharcolta magának a helyzetet, majd a kapus felett a hálóba lőtt.

A cikk lejjebb folytatódik

Négy perc múlva ugyan Mertens révén szépített a Napoli, de a mérkőzést már nem tudták hosszabbításra menteni.

Győzelmével az Atalanta bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe, ahol a Juventus - Torino párharc győztesével találkozik.

Alejandro Gomez Khalid Koulibaly Napoli Atalanta Coppa Italia

Hozzászólások ()