Manchester United: Továbbjutás vezéráldozattal
Bejutott a legjobb négy közé Mourinho gárdája, de Ibrahimovicot elveszítették.

Az idegenbeli 1-1-es döntetlen után a Manchester United az Anderlecht gárdáját fogadta az Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján.

A várakozásoknak megfelelően sokkal aktívabban kezdtek a hazaiak, és nagyon hamar megszerezték a megnyugtató vezető gólt is.

Mindössze tíz perc telt el az összecsapásból, amikor Mkhitarjan volt eredményes, ezzel hatalmas lépést tett a továbbjutás felé Mourinho gárdája.

Nem sokáig örülhettek azonban a manchesteriek, az első félóra végén szinte a semmiből jött a belga egyenlítés.

A 32. percben Hanni révén egalizált az Anderlecht, ezzel életben tartva továbbjutási reményeit.

Fordulás után sem változott a játék képe, jóval többet birtokolták a labdát a vörös ördögök, és számos helyzetet is ki tudtak alakítani, ám a kapu előtt nem voltak elég pontosak, Pogba és Ibrahimovic is hibázott, így nem született újabb gól.

A rendes játékidő utolsó pillanataiban ráadásul komoly veszteség érte a hazaiakat, Ibra ugyanis megsérült, így le kellett őt cserélnie José Mourinhónak.

Következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, amelyben már nem bírta végig a nyomást az Anderlecht, és az MU eldöntötte a továbbjutást.

A 107. percben Rashford vette be a belgák kapuját, továbblőve csapatát a legjobb négy közé, azonban a manchesteriek nem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert könnyen lehet, hogy hosszú időre elveszítették a megsérülő Ibrahimovicot.

EURÓPA LIGA, TOVÁBBI EREDMÉNYEK:

A cikk lejjebb folytatódik

Besiktas Lyon 2-1 (Talisca 27., 58. ill. Lacazette 34.) - továbbjutott a Lyon, 3-3-as összesítés után, büntetőkkel

Genk Celta 1-1 (Trossard 67., ill. Sisto 63.) - továbbjutott a Celta Vigo, 4-3-as összesítéssel

Schalke-Ajax 3-2 (Goretzka 53., Burgstaller 56., Caligiuri 101. ill. Viergever 111., Younes 120.) - továbbjutott az Ajax, hosszabbítás után 4-3-as összesítéssel

zlatan ibrahimovic

Hozzászólások ()