Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó világbajnokságuk - I. rész

MegosztásBezárás Hozzászólások
Nem kevés klasszis játékosnak ez lehet az utolsó lehetősége.

A közelgő vb felvezetéseként megnéztük azokat a focistákat, akik saját válogatottjuk meghatározó játékosai, és minden bizonnyal ez lesz az utolsó világbajnokságuk.

Andrés Iniesta

Iniesta a Barcelonától már elbúcsúzott, most pedig hazája válogatottjában is minden bizonnyal ezt teszi majd Oroszországban, habár épp a napokban nyilatkozta, hogy a vb-szereplés után és az új klubjában, a japán Vissel Kobéban tapasztaltak alapján fogja meghozni végső döntését. A 2010-es finálét eldöntő középpályás rengeteget adott a futballnak, nagyon sok ember miatta szerette meg ezt a sportot, és a jelenlegi válogatottal minden esélye megvan arra, hogy széppé tegye esetleges búcsúját.

Iniesta jelenleg 34 éves, más szerep fog rá hárulni, mint korábban, igaz, már nincs mellette a válogatottban a másik klasszis, Xavi, de pusztán Iniesta jelenléte is ösztönző hatással lehet a spanyolokra. A középpályás eddig 129 válogatott meccsen 13 gólig jutott, és kilenc vb-meccsen kétszer talált az ellenfelek hálójába.

Andres Iniesta Spain

Tim Cahill

Az ausztrál válogatott örökifjú támadója negyedik, és egyben utolsó világbajnokságára készül, hiszen idén már 39 éves lesz. Először 2006-ban Németországban mutathatta meg magát nagy tornán, majd ezt követően Dél-Afrikában és Brazíliában is alapembere volt a Socceroos-nak. A nemrég zárult klubszezonban nem sok babér termett neki, régi-új csapatában, a Millwallban, csak perceket kapott a Championshipben.

Itt az idő, hogy búcsút vegyen a válogatottól, és a csoportból való továbbjutás minden bizonnyal feltenné az i-re a pontot, ehhez a francia, dán, perui hármasból kell legalább kettőt maga mögé utasítaniuk Cahilléknek.

A támadó 106 válogatott meccsen 50 gólt szerzett, világbajnokságon pedig 8 meccsen ötször volt eredményes.

Tim Cahill Australia

Mario Mandzukic

A horvát támadó második világbajnokságára készül, de minden bizonnyal az utolsóra is, a katari vb idején már 36 éves lesz, tehát ez az utolsó esélye, hogy hazájával nagyot alkosson. Az örök harcos Mandzukic újfent olasz bajnoki címet ünnepelhetett a Juventusszal, de az igazi siker az lenne, ha a válogatottal sokáig tudnának menetelni. Erre minden esélyük megvan, hiszen a horvátok Argentínával, Nigériával és Izlanddal kerültek egy kvartettbe, és a bombaerős keret megérett arra, hogy akár a legjobb nyolcig meneteljen.

Mandzukicra a tornán is nagy szerep hárulhat elől, ahol klubjával ellentétben nem a szélen, hanem eredeti posztján, középen számolhat vele Zlatko Dalic szövetségi kapitány, és minden bizonnyal Modricéktól is megkapja majd a kellő támogatást ahhoz, hogy eredményesen futballozzon Oroszországban.

A cikk lejjebb folytatódik

A csatár 83-szor húzhatta magára a horvát nemzeti mezt, amelyeken 30 gólt ért el, és két világbajnoki meccsén két gólt szerzett.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

croatia finland - Mario Mandzukic - 06102017

Következő cikk:
Mbappé: Maradok a PSG-ben
Következő cikk:
Dalic: Modric teljesen megérdemelte az egyéni díjat
Következő cikk:
Hivatalos: Rekordösszeget fizetett a West Ham a Lazio sztárjáért
Következő cikk:
Fotó: Ronaldo megérkezett Torinóba
Következő cikk:
Griezmann legszívesebben a vb-trófeával aludna
Bezárás