Hivatalos: Megvan az NB I-es klub új vezetőedzője!

MegosztásBezárás Hozzászólások
Korábbi válogatott játékos veszi át az irányítást.

Az NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megtalálták a távozó Radványi Miklós vezetőedző utódját.

A csapat irányítását Kuttor Attila veszi át, akivel 2019. június 30-ig érvényes szerződést kötöttek.

Kuttor játékosként megfordult a Diósgyőr, a Videoton, a Győr, az MTK, a Debrecen, a Siófok és a Haladás csapatánál, 560 mérkőzéssel a mezőnyjátékosok között csúcstartó a magyar élvonalban.

Bár legtöbbször védőként kapott szerepet, ennek ellenére 49-szer volt eredményes az NB I-ben.

Kuttor Attila 1993-2004 között 19-szer húzhatta magára a címeres mezt, utolsó válogatott találkozóján betalált a japánok hálójába.

Az újdonsült vezetőedző ideiglenes trénerként már bemutatkozott a magyar élvonalban, 2015-ben a Haladást vezényelte egy idegenbeli Lombard Pápa elleni mérkőzésen.

A cikk lejjebb folytatódik

A szakember utánpótlás-vonalon dolgozott az Illés Akadémiánál és a Haladásnál is, legutóbb a Videotonnál volt alkalmazásban, ahol az U17-es csapattal bajnokságot nyert - számolt be róla a mezokovesdzsory.hu.

- Nagy megtiszteltetés ez a feladat, minden erőmmel azon leszek, hogy a csapat hamar eredményes legyen – nyilatkozta Kuttor Attila. Csak a munkában hiszek, igyekszek olyan csapatot kialakítani, amely harcos felfogásban játszik és amelynek szemmel láthatóan saját stílusa van - fogalmazott a bejelentését követően Kuttor.

Kuttor Attila

Következő cikk:
Ismét Icardi vezette sikerre az Intert
Következő cikk:
Mesterhármassal parádézott a kiesőjelölt a Bundesligában
Következő cikk:
Új edzőjével is bukott a West Ham
Következő cikk:
Továbbra is veretlenül menetel a Valencia
Következő cikk:
Hozta a kötelezőt és üldözi a Bayern Münchent a Schalke
Bezárás