Elemzés: Ő volt a ManCity kulcsembere a bajnoki címet érő derbin

MegosztásBezárás Hozzászólások
Taktikai elemzésünkben bemutatjuk, hogy miként tudta legyűrni a Tottenham gárdáját, az immár hivatalosan is bajnoknak mondható Manchester City.

Pep Guardiola talán edzői pályafutása legnehezebb két hetén van túl. A Manchester City először idegenben szenvedett súlyos vereséget a Liverpool ellen a Bajnokok Ligájában, majd egy zseniális első félidő után két gólos előnyt leadva veszítettek a Manchester United ellen, elszalasztva annak a lehetőségét, hogy rekordgyorsasággal nyerjék meg a Premier League-t, majd a Liverpool elleni visszavágón hiába vezettek már két perc elteltével, végül Jürgen Klopp csapata kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe.

A Manchester City-nek nem csak a sűrű menetrenddel kellett megküzdenie ebben az időszakban, de az ellenfeleik is rendre magas minőséget képviseltek, így Guardiola együttese nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is rendkívül kimerülten készülhetett a Tottenham elleni újabb rangadóra.

A Spurs már egy körrel hamarabb kiesett a BL-ből, így Pochettino csapata egyértelműen pihentebben várhatta a találkozót, ráadásul a Chelsea utóbbi időben elért eredményei miatt a Bajnokok Ligája-indulás miatt sem kell már különösebben izgulniuk.

Hiába a kimerültség, mivel a Manchester City-nek már csak a bajnoki cím bebiztosítása, illetve számos rekord megdöntése lehetett a cél a rangadó előtt, így Guardiola az általa épp legerősebbnek gondolt kezdőt küldte pályára. A katalán mesternek kényszerűségből két játékost kellett kihagynia. Sergio Agüero sérülés, míg Fernandinho eltiltás miatt nem lehetett ott a City-ben.

Mauricio Pochettino szintén a legjobb összeállításban küldte pályára a csapatát. A meccs előtt egyedül az volt kérdéses, hogy Lamela vagy Son kerül be a kezdőcsapatba, de végül Pochettino az argentin mellett tette le a voksát.

Spurs City kezdők

Egy héttel korábban a Manchester United emberorientált védekezését Pep Guardiola Bernardo Silva majd pedig Raheem Sterling hamis kilencesként való szerepeltetésével manipulálta könnyedén, de a Tottenham ellen más eszközhöz kellett folyamodnia ahhoz, hogy uralni tudja a középpályát.

A kulcsfigura ezúttal Fabien Delph volt, aki papíron ugyan balhátvédként szerepelt, de amikor a City hátulról próbált építkezni, akkor Gündogan mellé középre húzódott, miközben Walker többnyire hátul maradt Kompany és Laporte mellett, ezzel 3-2-4-1-re alakítva a Manchester City formációját. Ezzel Guardiola jelentősen megnehezíteni a Tottenham helyzetét, és David Silva valamint Kevin De Bruyne rendszeresen szabad területeket talált a pályán.

Spurs City 1.

A meccs elején Dembelé volt az, aki feljebb lépett a középpályáról, hogy Delph ne maradjon szabadon, így viszont mögötte nyílt meg hatalmas terület, amelyet David Silva tudott kihasználni, és a Kompanytól kapott labdával szinte közvetlenül a védelmet tudta támadni.

Spurs City 2.

A későbbiekben a két szélső, Lamela és Alli próbálta meg kiegyenlíteni az erőviszonyokat a pálya közepén, de így Silva, vagy épp ebben az esetben De Bruyne előtt a félterületben, vagy a pálya szélén nyílt meg üres terület.

Spurs City 3.

Az előző jelenet folyatásában a Spursnek többek között Alli középre zárásának köszönhetően sikerült hátrébb kényszerítenie a labdát, de az üres maradó De Bruyne immár a vonal mellé kihúzódva kéri a játékszert, amire már Dembelének is reagálnia kell, így követi a honfitársát.

Spurs City 4.

Miután a Spurs teljes középpályás védekezése eltolódott a City jobb oldala felé, De Bruyne egy pontos íveléssel tudja megjátszani az immár üresen maradó Silvát, aki már lendületből tudja rávezetni a védelemre a labdát.

A Tottenham legnagyobb gondját az jelentette, hogy vagy így, vagy úgy, de Silva és De Bruyne folyamatosan üres területhez tudott jutni. Pochettino a védelmi vonalát is nagyon magasra feltolta, hogy a City játéka minél kisebb területre korlátozódjon, de így Jesus és Stering folyamatos mélységi beindulásokkal tudott veszélyeztetni. 

Mindezek ellenére a Spurs letámadása többször is jól működött, és különösen az első félidőben leginkább a letámadásuk intenzitásával akadt probléma, és az első gólt is ebből kapták. 

Spurs City 5.

A Tottenham játékosai sikeresen elzárnak minden közeli csapattársat Kompany előtt, de Kane nem helyezi elég nagy nyomás alá a védőt, akinek így bőven van ideje felmérni a lehetőségeit, és egy pontos hosszú labdával kiugratja Gabriel Jesust, aki vezetéshez juttatja a City-t.

Ezzel szemben az első félidőben a City játékosai nagyon hatékonyan alkalmazták a letámadást, és Gündogan tizenegyesből szerzett gólját is egy visszaszerzett labda utáni gyors indítás előzte meg.

Spurs City 7.

A vendégek sikeresen a vonal mellé szorítják Trippiert, blokkolva a középre vezető utat. A védő ezért eladja a labdát, majd Sterling pont a szélsőbekk mögött tátongó üres területbe indul be, és harcol ki büntetőt. 

Kétgólos hátrányban a Tottenham már sokkal agresszívebben lépett fel, és a félidő végén Eriksen révén sikerült szépíteniük. A második félidő ezt követően mezőnyben kiegyenlítettebb játékot hozott, de a Tottenham feltolt védelme és Jesus valamint Sterling beindulásai miatt továbbra is a City előtt adódtak nagyobb lehetsőségek.

Egy óra játék után Guardiola változtatott a csapatán, és miután Sané-t Otamendi váltotta, a Manchester City átállt három belső védőre, amivel Kyle Walker kapott jóval nagyobb szabadságot a vonal mellett. Az ő le nem követett beindulása eredményezte azt a szögletet is, amelyből aztán Sterling végleg eldöntötte a meccset.

Ezután Guardiola még Bernardo Silvát is beküldte Gabriel Jesus helyére, jelezvén, hogy a cél már legfőképp a labda megtartása, és a kapott gól elkerülése.

A cikk lejjebb folytatódik

Hiába volt túl nagyon kemény meccseken a Manchester City, a meccs nagy részében mégis a Tottenham keltette fásultabb csapat benyomását. Mi pedig már tudjuk, hogy ez a győzelem bajnoki címet ért Guardiola csapatának, hiszen a Manchester United kikapott a sereghajtó West Bromtól. 

A Manchester City célja immáron nem is lehet más, mint a lehető legtöbb rekord megdöntése a szezon végéig. A Tottenham ugyan nem került nagy bajba a vereség miatt, hiszen a Chelsea-t továbbra is 7 ponttal előzik, de Harry Kane-ék aligha engedhetik meg maguknak, hogy visszavegyenek a tempóból, hiszen az FA-kupában még arra is van lehetőségük, hogy 2008 után ismét trófeával bővítsék a klub vitrinjét. 

Ilkay Gundogan Manchester City Tottenham Premier League

Következő cikk:
Megsérült a Juventus klasszisa
Következő cikk:
La Liga: Duplázott az Újpest korábbi játékosa
Következő cikk:
E-sport: Magyar siker a világbajnokságon
Következő cikk:
Messi a világ legjobban kereső játékosa
Következő cikk:
Hihetetlen gesztust tett a német válogatott védő
Bezárás