Bajnokok Ligája: Cristiano Ronaldo volt a Real hőse

MegosztásBezárás Hozzászólások
A portugál Aranylabdás vezérletével szerzett előnyt a királyi gárda, kiütötte ellenfelét a Liverpool.

Szerda este folytatódtak a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának küzdelmei a Real Madrid és a Paris Saint-Germain, valamint a Porto és a Liverpool összecsapásaival.

A madridi sztárklub és a Neymar vezette PSG mérkőzése lüktető iramban zajlott, mindkét gárda igyekezett megbecsülni a labdát és türelmesen építkezni, ám nehezen tudtak mit kezdeni egymással, az agressziv letámadás mindkét oldalon sok fejtörést okozott.

Az első lehetőség a párizsiak előtt adódott, Yuri lövése azonban elkerülte a kaput.

A félidő feléhez érve felpörögtek az események, és szinte percenként alakult ki veszély a kapuk előtt.

A 26. percben Neymar nagy helyzetben egy lövőcsellel elfektette a becsúszó védőt, de az utolsó pillanatban szerelték, néhány pillanattal később pedig már a túloldalon Cristiano Ronaldo lövésénél védett nagy bravúrral Areola.

Félóra elteltével Neymar szép cselekkel játszotta tisztára magát, lövésében azonban nem volt elég erő, így Navas könnyedén hárította.

Kroos szöglete után Areola ismét megmutatta, hogy miért ő áll a PSG kapujában, és szép mozdulattal fogta Ramos fejesét.

Néhány másodperccel később pedig már vezetett a francia együttes: Mbappe kevergetett a szélen, majd beadása után Neymar okosan tálalt a második hullámban érkező Rabiot elé, aki a léc alá vágta a labdát. 0-1

Neymar Rabiot Real Madrid PSG Champions League

A 37. percben egyenlíthetett volna a Real, ám CR - ekkor még - hibázott: a párizsi védők bizonytalanságát kihasználva került ígéretes helyzetbe, ám kapu fölé bombázott.

A játékrész utolsó pillanataiban azonban már nem úszta meg a PSG, Kroos esett el a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, melyet Cristiano Ronaldo váltott gólra, a portugál klasszis ezzel 100. BL-gólját szerezte a Real Madrid színeiben. 1-1

Fordulás után is veszélyesen futballoztak a csapatok, Neymar keresztpassza után Navasnak kellett bravúrt bemutatnia, majd ismét a Real kapusa volt munkában, ám az idő előrehaladtával kezdett magára találni a madridi sztárklub, és a hajrában az egyre veszélyesebb akcióik meghozták az eredményt.

A 85. percben Asensio beadását pont a berobbanó Cristiano Ronaldo lábára paskolta a kivetődő Areola, a játékszer pedig a franciák kapujában kötött ki. 2-1

Néhány perccel később kétgólosra növelte előnyét a Real, Marcelo tüzelt kapura, Areola pedig csak beleütni tudott a labdába, ami így a hálóba vágódott. 3-1

A rendkívül kiegyenlített és izgalmas találkozón tehát a hajrában feltámadó Real Madrid hazai pályán magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra.

Neymar Marcelo Real Madrid PSG Champions League 14022018

Az est másik párharcán a Porto a Liverpool-t fogadta, és az első félidő 25. percében vezettek a vendégek: Wijnaldum tört be négy játékos közt a Porto tizenhatosán belülre, lövése a hazaiak védőjéről a teljesen üresen maradt Sadio Mané elé került, ő pedig jobbal lőtt a hálóba mintegy tizenegy méterről, igaz, ha a Porto kapusa ügyesebb, védhette volna a középre tartó lövést. 0-1

Négy perccel később pedig már meg is duplázta az előnyét az angol csapat: egy hatalmas bomba a Porto kapujának bal kapufájáról a közelben helyezkedő Salah elé pattant, aki tolt egyet lábbal, majd a kapus mellett fejjel is, és közelről pöccintett az üres kapuba. 0-2

Fordulás után nem sokkal tovább növelte a különbséget a Pool: Mané szerezte meg önmaga második, csapata harmadik találatát. 0-3

A cikk lejjebb folytatódik

A hajrában teljesen szétesett a Porto, húsz perccel a vége előtt Firmino alakította kiütésessé a Vörösök sikerét. 0-4

Öt perccel a rendes játékidő vége előtt aztán Mané feltette a koronát saját maga és csapata teljesítményére egyaránt, harmadszor is betalált, így a Liverpool 5-0-ra lemosta a pályáról portugál ellenfelét.

2018-02-15 Liverpool Mane 

Következő cikk:
Nem bírt egymással a Chelsea és a Barcelona, kiütéssel nyert a Bayern München
Következő cikk:
Magyar Kupa: előnyben a Diósgyőr, meglepetésre botlott a Loki
Következő cikk:
Megvannak a Chelsea - Barcelona meccs kezdőcsapatai
Következő cikk:
Újabb alapember dőlt ki a Real Madridnál
Következő cikk:
Ezért hagyta el Giroud az Arsenalt
Bezárás